Makovics János : Mi az hogy „becsület” ?
Úgy tűnik, bizonyos szavak
lassan eltűnnek, il. Olyannyira átértékelődnek, hogy már alig hasonlítanak eredetükhöz. Mintha egy
értékes valaminek a másolatát készítenék el, és az idő múlásával már a másolatot mondják eredetinek. Így van ez a becsület szóval is. Ismertük,
szerettük, tudtuk mit jelent másoknak és nekünk. És bízhatunk benne , hogy
vannak még és lesznek , akik továbbra is őrzik ennek a szónak a jelentőségteliségét
a maga teljességében.
Mert sajnos moMakostanság
mintha nagyon furcsa lenne a becsület mint olyan fogalma ,meghatározása,
értelmezése a mindennapokban. Nem időtálló valami, vagy még inkább az
órabeliség jellemzi, mikor is az, amit mondanak, csak akkor és ott érvényes,
másnap már ellenkezőjét mondják ,teszik ugyanazzal a hévvel, mint az előző nap
már csak az ellenkezőjét. Ki érti , értheti ezt meg ? É lehet, kell e megérteni
ezt a kicsavarodottságot ,ami a lelkekben lejátszódik ?
Pesszimista szemlélet ?
Lehet, de ezek sajnos tények, tapasztalatok árán. Még akkor is, ha vannak olyanok, akik a mai napig tudják és értékelik
a becsület szónak a mivoltát értelmező szótár nélkül is. Egyre kevesebben
vannak azonban, és mellébeszél az, aki azt állítja, hogy ma a becsületnek
ugyanolyan értéke van, mint évtizedekkel ezelőtt.
Persze, megváltozott a
világnak eme része is, és a több évtizedes szellemi rabságból való kiszabadulás
az euforikusság elszálltával majdhogynem
nihilizmusba csapott át. Mert mit reméltek, gondoltak a rendszerváltozással kapcsolatban ? Hogy mindenki egyből
felemelkedik a kispolgárságból a középosztály soraiba? Ez nem megy máról
holnapra sajnos. Naivak az emberek , ugyanakkor szánalmasak is vágyaik
megfogalmazásakor. Főleg ez idő tájt, amikor minden szakember ujjal mutogat az
erkölcsi válságra, ami eluralkodik
minden tekintetben minden „osztályon” szegénytől kezdve a gazdagig.
Mindenki gazdag és híres akar lenni,és előbbre valónak tartanak egy külföldi
nyaralást ,mint az idős szülők látogatását. Ezt közvélemény kutatások bizonyítják,
ami elszomorító. Ahogy az is, hogy az
adott szónak nincs súlya : lebeg ,mint tollpihe a tavaszi szélben,s ki tudja
hol, mikor álll meg,és minek, kinek, miért.
Becsületesnek lenni
kifizetődő – mondják sokan olyanok is, akik érzik, tudják,nincs ez így rendjén,
bármennyire is „trendi” ez a dolog,felfogás, és kicsit háborog a lelkük emiatt,
de mivel muszáj élni,mert jönnek a számlák, a rezsi,miegymások, kénytelenek
alkalmazkodni a kor adta követelményekhez, máskülönben le és kimaradnak abból a
fejlődi ciklusból,ami a társadalmat jellemzi általánosságban. A kényszer nagy úr. És mindaz, ami életünkben
megváltozott,s a mai negyvenes nemzedék az, aki talán a legnagyobb vesztese a
rendszerváltozásnak. Mert ők még úgy nevelkedtek, hogy a becsület szónak értelme,
jelentősége volt, nem csak a szavak szintjén, de a mindennapokban is. És egy
sor más, hozzá kapcsolódó fogalom, mint tisztesség, nyíltság, őszinteség, önzetlen szeretet,
segítség, barátság, melyek ma is megvannak és léteznek, de mint minden , kissé
átformálódtak ezek is, mintha megjárták volna a damaszkuszi utat. És nem a
javukra. Senki nem tudta, mi lesz, hogy lesz. Nem ezt akartuk, mondják a
negyvenesek, de hogy mit akartak, azt nehezen tudják definiálni , mert nehéz
szavakba foglalni egy új világ elképzelését a sokszínű rétegződött
társadalomban.
Becsületesnek lenni a mai
anyagiasságban és piacgazdaságban kész „öngyilkosság” valamilyen szinten. Ezt
tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, főleg akik a „munkásosztályhoz” tartoznak, de
a szellemi dolgozók, kis és középvezetők is ugyanúgy ki vannak
szolgáltatva, és ez a „szolgaság” egyben megköti kezüket, nyelvüket, hogy ne
mondhassák és tehessék azt, amit „igazán” éreznek, gondolnak, mert ha
megcselekszik, mehetnek a munkanélküli hivatalba, még akkor is, ha elvileg igazuk
volt. Sőt, ma már indok sem kell az elbocsátáshoz, és államtitkárokat
menesztenek máról holnapra, hát akkor egy egyszerű kispolgár hogy merne
igazáért kiállni s veszélyeztetni
családja létbiztonságát ?
Alkalmazkodni kell, mondják.
Igen, a kiszolgáltatottság , a mai kor „rabszolgasága” sokkal gerinctelenebb,
mint a régi, mert akkor legalább tudni
lehetett hogy ki mi, kinek hol a helye.
Most meg ? Senki nem az aminek látszik, képzeli magát, és a helyek, helyzetek sem olyan tisztán
körvonalazódottak , a kontúrok mindent összemosnak, hogy még önmaga se tudja,
hol is áll, milyen helyen a társadalom nem látható,, de érzékelhető
ranglétráján.
Nem csoda, hogy oly sok a
depressziós egyén, hogy mind többen viselkednek deviáns módra, és a valóságbeli
dolgok helyett a pótcselekvésekhez folyamodnak, mint kábítószer,
alkohol,játékszenvedély és a többi. Mert
azok legalább „azok” amik, és tudják mit
kapnak. Még akkor is, ha számukra ezek életrombolók testileg, lelkileg.
A becsületesség egy életen át
bizony nagyon nehéz. Még nehezebb következetesen véghezvinni minden
szituációban, helyzetben, még akkor is, ha ezzel önmagunk sorsán nehezítünk.
Kevesen vannak ilyenek,de akadnak. De ezen kevesek is sokat tehetnek puszta
jelenlétükkel , hogy mint fáklya , fényt mutassanak, lám lehet így is élni.
Becsületesen, saját elveinkhez mérten, melyek lehet, másoknak nem tetszenek,
nem is kell igazából ez, de saját
elveink mellett ki kell tartanunk, és mások elveit is tiszteletben kell tartani
mert nem vagyunk egyformák. De az
alapértékekben, az emberi „tízparancsolatban”
vallásosság nélkül is azonosak kellene lennünk mindannyiunknak.
Hiú remény, ábránd ?
Meglehet. De szerencsére ma is vannak becsületes emberek, akik csendben, szinte
észrevétlenül élnek és teszik a maguk dolgát a nagy mindenségben, és
jelenlétük, ha részecskeként is, de ott zsibong köztünk, erőt adva az erőtlenségben. Lehet, az új
nemzedék másként éli meg a becsületesség
fogalmát. De ez attól függetlenül még megmarad annak , amit jelent. Mert meg
kell maradnia. Nehéz, az tény. De minden nagyság nehéz, főleg mikor a külvilág
az ellenkezőjére inspirál. Éppen ezért, mert nagysága révén kitartást, erőt,
jellemességet kíván hosszú távon az egyéntől.
Mi az hogy „becsület” ? Remélhetjük, sokan és sokáig tudni fogják erre is a választ.