Makovics János : Szeretni ( Poet.hu )

Makovics János : Szeretni   ( Poet.hu )

https://www.poet.hu/vers/235725

Makovics János : Engedetlenség ( Népszava )

Makovics János : Engedetlenség  ( Népszava )

http://nepszava.hu/cikk/1158408-engedetlenseg

Makovics János : A régi Kesztölc - Fotókiállítás ( Kesztölc.hu )

Makovics János : A régi Kesztölc - Fotókiállítás  ( Kesztölc.hu )

http://kesztolc.hu/kesztolci-hirek/v/a-regi-kesztolc---fotokiallitas/

Makovics János : Alföldi ( Népszava )

Makovics János : Alföldi  ( Népszava )

http://nepszava.hu/cikk/1158224-alfoldi

Makovics János : Sajtó mortale ( Népszava )

Makovics János : Sajtó mortale  ( Népszava )

http://nepszava.hu/cikk/1157546-sajto-mortale

Makovics János : Köszi, ellenzék (Népszava )

Makovics János : Köszi, ellenzék   ( Népszava )

http://nepszava.hu/cikk/1157429-koszi-ellenzek

Makovics János :Kilakoltatás ( Népszava )

Makovics János : Kilakoltatás  ( Népszava )

http://nepszava.hu/cikk/1157070-kilakoltatas

Makovics János : Megint egy halál

Makovics  János : Megint egy halál

Egy ismerősöm autóbalesetben elhunyt : fiatalabb volt mint én. És dühöngök, káromkodok...mért ő, aki egézséges volt, életkedvű, vidám...mért nem én voltam akkor és ott hogy engem ütött volna el az a autó. Bárcsak helyet cserélhettünk volna, úgy meghaltam volna helyette...nincs igazság...aki élni szeretne eltávozik, elragadják tőle az életet, aki meg halni vágyik, itt marad, még ha hívja is a halált.

Megint egy "értelmetlen" halál, és nehéz hinni bármely istenség jóságában, mikor ....

Nap mint nap úgy fekszem le, bárcsak reggel ne kelnék már fel....de sajnos rám virrad az új nap .... de tudom, előbb utóbb úgyis elmegyek, és már biztosra veszem majd a dolgot.

Ahogy Márai Sándor írta : Nézz a szemembe istenem ,mért csináltad ezt velem ?

Megint egy halál....és nem az enyém, sajnos.

 

Makovics János : Odakint tavaszodik

Makovics János : Odakint tavaszodik

Hosszabbak immár a nappalok.

Éjszakák ,holvilágos romantikája

időnéként rámtalál, és mint veszett

árnykép, tolva emlékképeinek ráncait,

gyülemlik gennyes sebbként ott valami.

És fakad - töredezik mint olvadó jég,

s ráncok sávjaiban hullik esőként a

meghalt remény, mely tudja, hiú

ábránd minden igaz hitvallás, és hiába

tavaszodik odakint, itt belül marad az

örök, fagyos, zúzmarás didergető tél.